Túra Italy

Egyik reggel elindultam dolgozni, majd útközben csörgött a telefonom és egy rendőrnő volt a vonal túlsó végén aki magyar volt.

Elmondta, hogy jöttek bontani a barakkunkat és hogy miért nem mentünk még el.

Mondtam, hogy minket hivatalosan senki nem értesített és gyakorlatilag még nem hivatalosan sem és mivel mindenki akitb  ismerünk itt azt mondta hogy maradjunk, mert ez itt nem így szokott menni, ezért nem csináltunk semmit sem.

Aztán közölte, hogy 1-2 órán belül bontás lesz és menni kell, ezért Picúr hazament pakolni, mivel nekem pár órába telett volna hazamenni.

Délre aztán nagy nehezen hazaértem addigra a Giovanni barakját már lebontották.

Kértük a neveket a rendőröknek, vagy igazolószámukat, amit aztán megtagadtak és a rendőrhölgy nagy nehezen megadott, de a többi nem.

Aztán közölték, hogy kapunk még időt és 2 napunk van pakolni, majd hétfőn jönnek bontani a mienket is.

mondták, hogy magánterület ahol vagyunk és a tulajdonos tett feljelentést.

Mivel ismertem a hivatalos eljárást ezért kértem az iratokat amikre hivatkoztak, de amikor mindig valamiti igazolni kellett volna a rendőröknek, akkor mindig elővették az "örüljünk, hogy nem veszik el a gyereket" című lemezt, innen tudtuk, hogy folyamatosan hazudnak és nincs semmilyen feljelentés, de azért jobbnak láttuk továbbállni.

Mivel egész idő alatt ment a hangfelvevő ezért gondoltam, majd ha később bajunk lesz belőle, akkor legalább tudjuk mivel igazolni, hogy mi történt.

Szóval rákövetkező hétfőn lebontották a barakkunkat és kerestünk új helyet magunknak és új építkezésbe kezdtünk.

Ez a barakk 15 euróból épült fel, mivel minden amit csak tudtunk találni felhasználtunk. A célnak megfelelő volt, hiszen a telet itt húztuk ki és reméljük, hogy hasonlóan szerencsések leszünk a következő barakkunkkal is.

Itt már annyival jobbak leszünk, mármint az építkezésnél, hogy azokat a hibákat amiket elkövettünk az első építésénél, már nem követem el.

Tudjuk, hogy hol van az építési anyag amit el lehet hozni ingyen és tudjuk az időjárási viszonyokat is aminek meg kell felelni, ennyi nekünk elég is lesz.

Később kiderült, hogy aki elkergetett minket az csak egyszerűen egy fasiszta állat volt és semmi köze nem volt a területhez csupán zavarták, hogy ellepik a "román cigányok" a környéket, és megbeszélte haveeri alapon a rendőr haveerokkal némi pénzért cserébe, hogy elkergetik innen a söpredéket.

Természetesen ez errefelé (mármint Mussolini országában) mostanság sem idegen, mármint az idegengyűlölet és itt is eléggé népszerű lesz valaki ha erre alapozza  a pártjának a reklámját.

Viszont egy biztos, hogy a következő barakkot már Magyarosabbra csinálom, azaz kiteszek rá egy 16-os számot és egy Magyar címert (Auschwitz-ban a 16-os barakkban voltak a magyarok).

Vicces volt, ahogy a Magyar származású rendőrhölgynek például még fogalma sem volt arról, hogy Vajon Európai Unió tagállamai közé tartozik-e már Magyarország, vagy sem.

De hát ilyen amikor valaki elfelejti, hogy honnan jött, aztán amikor döngetni kell a mellet, hogy magyar vagyok akkor aztán ők döngetnek a leghangosabban.

Na mindegy erről ennyit, de inkább arról írok, hogy  mennyire ismerik egyáltalán Magyarországot az olaszok, mert ez is eléggé megdöbbentő volt számomra, mármint az hogy fogalmuk sincs semmiről, ellentétben a hazai reklámokkal...

Nem csak szép és jó az élet.

Azért keltünk útra, hogy mindenért megküzdve eljussunk ide és ez sikerült is.

Persze a fotókon nem fog látszani, hogy mennyire nehéz volt az Alpokban 20%-os lejtőn feltolni a bringákat utánfutóstul, de ez nem is érdekel minket.

Csak azt szeretnénk, hogy békén hagyjanak minket és hagyják, hogy éljük az életünket, mint hajléktalan itt és aztán ahogy lassacskán összeszedtünk egy kis pénzt, vásárolni egy ingatlant és menni tovább.

De az úton szeretnénk mindenből tanulni lassacskán és magunkba szívni mindent amit csak lehet. Így napról napra egyre többek lehetünk.

Nyílvánvaló hogy így 40 évesen már nagy dolgokat nem fogok tudni elkezdeni, de talán jó alapokat teremteni a gyerekeknek még sikerülhet egy jobb élet reményében.

Elválasztani őket egy hazug világtól, akár csak egy időre is nagy feladat, de nem lehetetlen.

Budapesten a parkolós cégnél ahol dolgoztam a végén már sportot űztek a kisfőnökök abból, hogy ki melyik parkolóőrként dolgozó hölgyet keféli meg, és persze amelyik nem hagyta magát annak bizony elkezdett csökkenni a fizetése.

Nem tartom jó munkahelynek az olyan helyeket ahol ilyen dolgok folynak rendszeresen.

Amikor egy főnök elvárja az alkalmazottaktól, hogy üzletszerűen kezdjél hazudni és talán majd megsimogatja a buksidat is.

Először csak jelentéktelen hazugságokkal kezdődik az egész, de a végén már nincs megállás azt hisszük és már észre sem vesszük, hogy dől belőlünk a hazugság.

Hazug és jelentéktelen lett az a munkahely is, bár a főnökre meg azt mondják, hogy jó ember és megértő, de sajnos Benedek úr még azt sem fogja fel, hogy ott verik át az ő fejét is a saját kisfőnökei ahol tehetik.

Egyértelmű a recept: miért ne hazudnának nekem is azok, akik folyamatosan hazudnak az érdekemben, mivel a dolog kétirányúvá válhat nagyon könnyen.

Aztán ott van a Siket is aki azt csinál amit akar, hiszen ő intéz mindent, vagyis semmit.

A munkájához olyan szinten sem ért mint a legmocskosabb parkolóőr aki ott dolgozik.

Az sem érdekli, hogy ha valaki megdöglik az utcán munka közben, csak olyankor mikor baj van kint akkor is csak a saját seggét próbálja menteni. Az is hazugság amit kérdez, lehet hogy még a neve sem igazi, azt is csak hazudta.

A tűző napon, a szakadó esőben, amikor éppen megkergetnek az utcán a megbüntetett kliensek, akkor akire kellene hogy számíts, azok behúzzák a fülüket-farkukat, hogy még ott sincsenek.

Vagy a másik nagyszerű idióta, amikor a másiknak valami nagy problémája van, akkor csak annyit tud mondani, hogy: "mindenki azt kapja amit megérdemel..."

Igen egyszerűbb így viselkedni kefélni fennt az irodában egy kolleginával, amíg otthon melegíti valaki a kaját és a gyerek várja, hogy segíts neki a leckében.

Nos ezeket az én gyerekeim ne tanulják el. Persze itt is hazudnak és ezek a dolgok itt is léteznek, de azzal hogy Beni és Hanna nem beszélt olaszul egy ideig fellélegezhettünk és a jó dolgokra, tanításra és fontos dolgokra tudtunk figyelni.

Iszonyatosan sok a prosti (olaszul puttana) az utak szélén, micsak "putiknak" hívjuk őket és persze megkérdezik tőlünk, hogy kik ők és mit csinálnak, ezért mi finoman elmagyarázzuk nekik (persze csak nagyvonalakban).

Sokszor emlegetjük a lakást Budapesten amiben tulajdonosok vagyunk és mégsem használhatjuk, mert kidobtak minket és ezért nem keseredtünk el hanem felemelt fejjel inkább a gyerekek jövőjét a szemünk előtt tartva cselekedtünk.

Azokat a szerencsétlen férgeket, meg öröm volt megismerni, mert legalább negatív példaként a gyerekeknek elmondhatjuk, hogy vannak ilyen emberek is.

Hétfőtől-péntekig olasz tanulás van és hétvégén pedig gyakorlás, hibajavítás és angolozás alapszinten persze, mert most inkább az olasz a fontos, bár most már egyre többet értenek meg és már kezd megjönni a bátorságuk ahhoz, hogy használják is immel-ámmal.

Látjuk a fejlődést és egyértelmű volt, hogy jönni kell valami rossznak is, ezért a barakkunknál, megjelentek az irogatós bácsik.

Azért írom így, mert nem egyértelmű hogy rendőrök, mivel se egyenruhájuk nincs, hivatalos iratot nem mutattak, és ha kérünk tolmácsot, mivel nem értjük amit mondanak, akkor hárítanak és nem hívnak senkit sem.

Második alkalommal már írták ezt a kis papírfecnit, amit szintén mi adtunk nekik egy csomagolópapírból letépve (gondolom egy rendőrnek legalább papírja lett volna).

Felírtuk a rendszámokat a kocsiknak amivel jöttek és majd meglátjuk, hogy mi lesz.

Giovanni elpakolt a barakkból innen mellőlünk, de  ő is várja hogy mi lesz és itt van nappal, amikor jöhetnek.

De valójában már csak egyedül vagyunk itt, ugyanúgy ahogy Pesten is már megszoktuk.

Ha jönnek és elzavarnak itt legalább van hova menni és van miből építkezni és van kaja, a gyerekek pedig ugyanúgy járhatnak majd iskolába mint eddig.

Most kivárunk és vettünk egy telefont picúrnak is, hogy ha egyedül van akkor felhívhasson engem, mert eddig csak nekem volt.

Sokan mondták már, hogy volt ilyen nekik is és utána mikor látják, hogy nincs velük baj akkor békén hagyják őket.

Persze az egész fordítva is elsülhet, de akkor sem fogunk kétségbe esni, mivel itt már ismerjük a dolgokat annyira, hogy a suli végéig kihúzzuk akár fél lábon is, aztán meg nyomás nyaralni.

A tenger sincs messze, de elhatároztuk, hogy meglátogatunk egy-két régi ismerőst itt akivel már sok éve nem találkoztunk. Aztán meg tervbe van véve Szicília is persze szigorúan biciklivel és ne feledjük a "ferde tornyot sem", mert nekünk azt ugye látnunk kell.

nem elég az útikönyvekből és a tévéből. Én látni akarom, meg akarom érinteni.

Ahogy az olaaszokról sem csak hallani akartam egész életemben és lám ma már reggelente igazi olasz főzött kávét iszom és eszem mindent amit nem csak a pizzeriában kapható.

Beszélgetek velük az utcán és mára már egyre többen rám köszönnek itt is.

Elhatároztuk, hogy ha minden jól megy akkor Hanna itt jár suliba és az első osztály után megyünk végleg tovább innen, hiszen még annyi mindent meg szeretnénk nekik mutatni és tanítani.

Mindenesetre már az is bőven jó, hogy látják, hogyan működnek azok a dolgok, amik segítenek az embereken akik bajba kerülnek, hiszen ők később remélem majd ugyanígy tesznek ha találkoznak valakivel aki rászoruló.

Az egész utunkat és most az életünket is a jó isten irányítja és a szerencsére vagyunk utalva, de most elkezdtek a történések pörögni körülöttünk, ami az itteni életünket jobbá teszi, hiszen találkoztunk egy igazi magyar grófnővel itt Rómában, aki büszke rá, hogy az ősei Zrínyi család tagjai voltak és rá most már mindenben számíthatunk.

De erről majd később írok...

Hát végül is a legdrágább dolog Rómában lakhatást találni.

Rengeteg a bevándorló és a szerencsét próbáló itt. Van aki keresi a munkát és van aki csak mímeli.

Sokszor már nem is csodálkozom, hogy a buszon, vagy máshol már szinte nem is hallok olasz beszédet csak románt vagy más orosz nyelvre hasonlító nyelvet beszélő embert.

Nagyon kevesen vannak akik itt akcentus nélkül beszélnek olaszul és hát nem utolsó sorban tökéletesen.

Na de mindegy itt még mindig (mert így volt ez 20 évvel ezelőtt is) baromi drága a lakás bérlés és ezért sokan akiknek nincs munkájuk, pénzük stb. barakkokban laknak, amiket talált fatáblákból építenek (bár inkább tákolásnak nevezném) valamelyik önkormányzati területen, ahol éppen nem zavarnak senkit.

Aztán jön a kommuna és vagy elzavarják őket, vagy nem. Általában az a mérvadó, hogy akivel nincs probléma, tehát nem hangoskodik, iszik, verekszik azokat békén hagyják, akik pedig inkább balhéznak azokat előbb-utóbb odébb tessékelik.

Aztán pár száz méterrel arrébb újabb barakkot tákol magának és megy minden ugyanúgy tovább.

Jön a rendőr és körülnéz, majd közli, hogy 2-3 héten belül el kéne menni máshova, tehát nem egyből lerohannak, ahogyan azt Magyarországon sokan hiszik, mert ezt írják a sajtóban.

Totál kultúráltan figyelmeztetnek, majd később ha nem fogadsz szót akkor jön a lerohanás.

Mindenütt a külvárosi részeken bebarakkolják magukat. Laknak híd alatt, nádasokban, patak mentén és ahol csak egy kis tenyérnyi hely van ott valaki biztos hogy bevackolja magát előbb-utóbb.

Kaját szerezni Caritasból egyszerű, de a legtöbben ezt arra használják, hogy eladják és aztán persze megy az ivászat minden nap. Persze ezt is lehet csinálni, de ezeket a balhés elemeket nem szeretik sehol sem.

Úgy döntöttünk, hogy nekünk is elég lesz a sátorozásból, különösen azután, hogy bejöttek a minuszok itt is.

Budapesten még azt hittem, hogy errefelé nincsenek minuszok ezért bátor voltam még az elején, de aztán felvilágosítottak, hogy ez régen így is volt, de manapság már télen itt is van bőven reggeli és esti fagy.

Hó még mindig nincs, de már előfordul az is egyre többet.

Köszönhető ez gondolom az általunk kibocsátott sok szuper dolognak és az ezután jövő éghajlat változásnak.

Egyszercsak jött egy esti fagy és kellő menyiségű szél és mindjárt széttörte a sátor müanyag ablakát apró cefetekre és innentől nem volt kérdés, hogy építeni kell egy barakkot nekünk is.

Január és február a bőséges esőzés hava volt és a változás csak mostanában jön egyre jobban márciusban.

 Decemberben pedig bejött a hideg és a fagy (mostani 2 hétig tartott).

Költségvetésünk igen kicsi ezért a kajától és főleg a gyerekektől nem akartunk elvenni semmit sem az építőanyagokra.

Először elkezdtem az út szélén temérdek mennyiségben található drótot gyüjteni és bambuszt vágni, lévén bambuszházra gondoltam először építés gyanánt.

Gondos tervezés után elkezdtük a bambusz begyűjtését amit a helyi hajléktalanoktól kapott profi szerszámokkal elég könnyű volt.

Gondoltuk ha már lúd akkor legyen kövér, ezért külön gyerekszobát csinálunk mi is, hogy azért nyugodtabb legyen a megélhetés.

Terveztem egy előteret, aminek a fele konyharész lenne a másik fele pedig amolyan előtér, nomeg persze a két szoba.

Aztán elkezdődött az építkezés is és egyszercsak elkezdődött egy nagyon furcsa dolog amiről már sokat írtam, de csak ámulunk még mindig az egészen.

Mindenki aki a környékünkön volt elkezdett hozni nekünk számukra felesleges dolgokat amiket használni tudunk.

Például az útszéli örömlányok Ikeás gyerekágy keretet hoztak, aztán egyszercsak beállított egy román rendszámú furgon és hozott egy fél sarokgarnitúrát plussz két felnőtt ágymatracot.

Jöttek még román hajléktalanok és beépíthető főzőlaptól kezdve az üres gázpalackig mindent kaptunk amit a főzéshez lehet használni, ezért gyakorlatilag csak a gázpalack töltését kellett megoldani (mert hát az ugyebár üres volt).

Kérdeztem, hogy ez itt így szokás, vagy mi a fene és felvilágosítottak, hogy ezt itt mindig így csinálják és remélik, hogy később amikor majd mi már nem szorulunk rá, majd mi is segítünk kérés nélkül más román, vagy ukrán egyéb rászorulókon. Ez az íratlan szabály errefelé.

Szóval egyre könnyebben ment az egész és aztán jött Giovanni és megmutatott egy helyet ahonnan a faanyagot lehet hozni ingyen.

Gyakorlatilag elhozhatsz építési törmeléket, vagy faanyagot, amiből később darálás után brikkettet gyártanak vasárnap egy telepről, aminek a tulaja rájött, hogy kisebb értékű faanyagot visznek el innen a rászorulók, mint amenyibe a telep őrzése kerülne.

Ezért gyakorlatilag hagyja, hogy azon az egyetlen napon amikor nincs munka (vasárnap) elhoznak onnan fát, amit éppen tüzelésre, vagy építésre használnak fel a környékbeliek.

Hát igen valamiből itt is élni kell és a segélyszervezetek a túlélésre jók, de mi azért fejlődni is szeretnénk nem csak túlélni.

Pontosabban szeretnénk megélni és nem túlélni.

Aki itt is csak piál és cigizik, annak bizony a pénzének a nagyrészét ezek el is fogják vinni, úgyhogy nagy fejlődésre itt se számítson.

20 évvel ezelőtt az olaszok azért útálták a romániából tömegesen jövő munkásokat, mert olcsó munkaerőt jelentettek és lecserélték az olaszokat sok helyen rájuk, valamint olyan hamar és tökéletesen tudtak a nyelvhez alkalmazkodni, hogy pár hónap után már az olaszok sem tudták megmondani, a kiejtés után, hogy egy romániai emberrel beszélnek-e, vagy sem.

Mára már más a helyzet, legalábbis szerintem és a saját tapasztalataim szerint, a román vendégmunkások olyan tömeget alkotnak, hogy a munkához már nem kell feltétlenül és tökéletesen megtnulni olaszul és hát nem is igyekeznek teljesen.

Találkoztam olyanokkal is akik már 12 éve itt élnek, de még alap szavakat sem tudtak nekem mondani olaszul, amire kíváncsi voltam, mivel nem tudták.

Egy-egy helyen nem lepődöm meg, ha megkérdezik, hogy beszélek-e románul.

Itt azt szokták mondani, hogy tanulj meg két nyelvet, az angolt és a kínait és akkor az egész világon el tudsz érni bármit.

Rómában eléggé gyér az angolul beszélők felhozatala, sőt ha valahol bezsélnek angolul az vagy véletlen, vagy éppenséggel egy elit helynek számító valami.

Egy kicsit mindenütt pötyögik az angolt, de a köszönésen és egy-két betanított mondton keresztül semmit sem beszélnek a legtöbb helyen. Ezért nem értem, hogy miért mondják azt , hogy tanulj meg angolul, amikor ők se nagyon beszélik.

Na mindegy.

Szóval itt sem mész semmire ha nem beszéled az olaszt jól, tehát kicsit beszélni olaszul egyenlő a nullával.

1-2 kisebb melóval megdobnak, de nem igazán fogsz keresni, mármint a többiekhez képest.

Azért írom le így mivel a pénz amit itt munkáért fizetnek az felűlmúlta az elvárásaimat.

Egy segédmunkás az építkezésen kb.50 euró alatt naponta már nem megy dolgozni.

A szakmunka az már 80 eurónál kezdődik napi bérben.

A bangladesiek elmennek akár 15-20 euróért is dolgozni naponta, de azért valljuk meg őszintén nem sok mindenhez értenek csak ha megmutatod nekik, hogy mit kell csinálni akkor nagyjából elkezdenek olyan munka szerű dolgot csinálni. No meg a román munkások is ha megkérdezem, hogy mivel foglalkonak, akkor mindig azt a választ kapom, hogy "mindenhez értek ami az építkezésen van". 

Nekem meg azt mondják, hogy kevés ha csak villanyszerelést vállalok, mert akkor nem kellek senkinek sem. Hát ez egyenlőre megdőlt, mármint az ő teóriájuk.

Dehát én sajnos nem értek mindenhez csak a villanyszereléshez és a fényképészethez. Na bumm, de legalább ahhoz merem a nevemet adni és még nem is lett baja senkinek sem.

Egy munkahelyre nehéz bekerülni, még ha alkalmi is, de az alap hogy beszélj valamilyen szinten olaszul.

Szóval azt már írtam, hogy járunk Caritasos helyekre és az egyik ilyen helyen lehet tölteni telefont és egyebeket is ingyen, már ami az árammal működő dolgokat illeti.

Na szóval ezen a helyen mivel elég sok román jár ide telcsit tölteni elég sok szemetet is hagynak maguk után. Mondhatni hogy mocskot hagynak maguk után és nem érdekli őket, hogy egy templom udvarán vannak.

Na engem meg már annyira zavart, hogy az utcán folyik a szemét és még itt is, hogy amikor egyszer a laptopot töltöttem (ami cirka másfél óra) becsengettem, hogy kérjek egy seprűt meg lapátot, mert én bizony összeseprem ezalatt az idő alatt legalább a csikkeket és a nagyját.

Kijött egy ember, aki a parókiának a kisebb főnöke lehet és Carlónak hívják.

Teljesen elhalt tőlem, hogy én csak így ki akarom takarítani a templomudvart és szóba elegyedtünk.

Mondtam neki, hogy nem kérek pénzt érte, de nem bírom nézni a szemetet itt az udvaron.

Elmeséltem neki, hogy magyarok vagyunk és biciklivel jöttünk ide, meg egy- két dolgot nagyvonalakban, gyakorlatilag ő kérdezett ki, mivel azt gyanította, hogy nem vagyok román, mivel eddig még senki sem akarta összetakarítani a szemetet maga után.

Na szóval szépen kitakarítottuk Picúrral a templomudvart és a végén visszaadtuk a kellékeket, a szemetet pedig az utcai szemetesbe kidobtuk.

Ezután Carlo elkérte a telefonszámomat, hogy Picúr vállalna-e takarítást egy hölgy lakásában óránként  euróért, valamint ha tud nekem is valamilyen munkát akkor illedelmesen megkérdezte, hogy felhívhat-e.

Mondtam hogy persze és elválltunk.

Pár napra rá Carlo csörgött nekem, hogy lenne-e kedvem egy kamiont kirakodni az egyik Caritasnál.

Igent mondtam és hétfő reggel mentem pakolni.

A munka 40 percig tartott és egy játszótérhez érkezett új csúszda és miegymás alkatrészeit kellett lepakolni.

Egyáltalán nem volt megeröltető és gondoltam, hogy nem is kapok érte túl sokat, de a pénz annyira nem is érdekelt, csak az hogy végre már valami elinduljon.

A munka végén a kezembe nyomtak 20 eurót és megkérdezték, hogy esetleg lenne-e kedvem máskor is jönni segíteni.

Mondtam hogy persze és alig bírtam magamba folytani, hogy ilyen kis munkáért 40 perc alatt még sosem kaptam kb. 6000ft-ot.

Naná hogy hívhattok még mit nem akár egész nap is pakolok ennyiért.

Hát nekem így indult be az első munkám, de vállalok villanyszerelést is kisebb lakásoknál és egy két románnál segítek megmutatni, hogy hogyan kell napelemmel áramot csiholni, mivel itt nagyon sokan illegális barakkokban laknak, de erről majd legközelebb írok egy keveset.

Mi gondoskodtunk Beninek a tanításáról amíg nem rázódtunk bele valamennyire az itteni helyzetbe.

Ez elég sok időt és odafigyelést vett igénybe, de az internet és a számítógép nagy segítségünkre volt.

Ja és áldassék a neve annak aki kitalálta a free wifi-t. Bár ez it Italy-ban eléggé másképp van, mivel minden egyes wifis helynek külön kell regisztrálni és nem szereti a magyar telefonszámot. Beregisztrálsz és a telefonodra küldenek egy sms-t a jelszóval és felhasználónévve, majd azzal be tudsz lépni a netre.

Arról már írtam, hogy nem mész semmire se szinte az EU-s tajszámmal, vagy ha találsz olyan orvost aki azt elfogadja akkor az felér egy lottó ötössel.

Ki kell váltani egy "Codice Fiscale" nevű cuccot, ami olyan olasz személyi számnak felel meg. Nem kerül pénzbe és kábé 30 perc várakozásba kerül a helyi hivatalban. Ott kapsz egy nyomtatványt ahol név szül.adatok és az olasz lakcím kell. Ha nincs ilyen akkor bemondassz valamit, mert az bizony kell (ezt most a helyi bokorlakóknak szólt). És már kapod is a rengeteg betűből és számból álló kódot egy papírra nyomtatva.

Mi is kiváltottuk mindenkinek (a gyerekeknek is, mivel mindenhez ez kell itt.

Munkához, iskolához, óvodához és orvoshoz is.Ezt klérik a személyi mellé, mivel nem elég hogy uniós állampolgár vagy, valamennyire legalább legyél Olasz ha már itt vagy.

Szóval miután ez megvolt utána elmentünk a helyi kinézett iskolába, ahová már az egyik ismerős gyereke járt és azt mondták, hogy jó hely.

Bementünk és kézzel-lábbal magyaráztuk, hogy mi biza ide szeretnénk járni ezután és nem máshová.

Valahonnan elővadásztak egy angolul valamennyire beszélő tanítónénit és ő elmagyarázta nekünk, hogy a központi iroda hol van és mikor kell odamenni, hogy ebbe az iskolába beirassuk.

Következő hétfőn, mivel ez az egész pénteken volt, elmentünk az irodába és ott elmagyaráztuk, minek is vagyunk ott. Itt egy kicsit furcsának vélem (mivel ez egy központi és elég nagy iskolában volt), elővadásztak szintén egy tanárt, de az még annyit sem beszélt angolul, mint az előző helyen.

Aztán segítségünkre jött (valószinűleg felkérésre) egy diák, aki viszont tanárokat megszégyenítve arcpirító tökéletességgel beszélt angolul és így elindult a folyamat.

Kitöltöttünk egy nyomtatványt, addig a gyerekeket leültették és vettek nekik péksüteményt hogy jól érezzék magukat és külön egy ember velük foglalkozott addig, hogy minket ne zavarjanak a töltögetés és dokumentum vadászat közben. Ez Magyarban furcsa lenne, de itt minden gyerek megkapja ezt a figyelmet, mert mint már azt írtam valami fantasztikus, hogy milyen szinten foglalkoznak a következő nemzedékkel.

Kitöltöttünk mindent és lefénymásoltak mindent, azután az iratokat aláírtuk és kaptunk egy másik címet is ahová, majd menjünk el, mert ott kell kérni az ingyenes kaját a gyereknek, mert a fizetős menza az itt aranyárban van. 80 euró/hónap, tehát saccperkábé 25000.-ft/hó/gyerek. Azért hozzátenném, hogy a Beni nemigen panaszkodik a kajára és spéci éttermi kaját kapnak minden nap.

Furcsálottam, hogy nem adnak semmiből sem saját példányt, de a fő hogy eddig működött a dolog.

Másnap bementünk a suliba időben és mondtuk, hogy mi vagyunk akik hozták az új iskolást, na erre lett egy kis kavarodás, mivel fogalmuk sem volt, hogy mi jövünk, de egy telefon és már a Beni meg is találta a tanítónénijét és osztálytársait még a tanítás megkezdése előtt.

Szóval suliba jár és fantasztikusan elkezdte magába szívni a nyelvet és minden nap azóta úgy jön haza, hogy mindig mutat valami új szót, amit persze innentől ő tanít majd nekünk, ha nem tud valamit, akkor én meg azt megnézem a netes szótárban.

Az iskoláról pár sort írnék, mivel egyáltalán nem úgy működik, mint Magyarban.

Gyakorlatilag az általános iskolában 1-8 osztályig mindenkinek ingyenes a tankönyv, csak ha valami spéci nyelvtanulás van akkor kell megvenni, de az angol nyelvkönyv nem számít spécinek hiszen az az alaptananyag része, legalábbis Beninek, mivel angolos osztályba került.

A 2B-be.

Reggel 8óra 20percre kell bemenni és mindenki kint várakozik az utcán, hogy bemehessen, addig csak a speciális, vagy sérült gyerekek mehetnek be az iskola területére és csak ezután nyitják ki a kaput, ahová be lehet menni, de az iskolábamár csak a gyerekek mehetnek be a szülők csak az udvarra. Ott gyors búcsú és ezen nem változtat az időjárás sem, lehet eső, vagy fagy akkor is kint marad mindenki és punktum.

8 óra 30 körül kezdődik a tanítás és itt nincsenek órákra bontva az idő, vagyis nincsenek órák és köztük szünet. A tanítás folyamatos egészen délután 1-ig és a tanítónéni foglalkozik a gyerekekkel ahogy akar (gondolom itt is van valamilyen tanterv), valami alapján. 

Ő dönti el, hogy milyen óra van és mit fog tanítani, vagy éppen mikor tartsanak szünetet, vagy éppen legyen-e ma tornaóra. Ha kell akkor többet matekoznak, mert úgy látja szükségesnek és kevesebbet angolznak, mert az gyorsabban megy a gyerekeknek, vagy éppen fordítva.

A gyerekek nyugodtan kimehetnek bármikor wc-re, ha szólnak és ha valaki lemarad a tanulásban (betegség, vagy csak lassúság miatt), akkor azzal külön foglalkozik a tanítónéni. Ilyenkor előfordul, hogy kettő tanító is van az órán.

Sokkal szabadabb így a tanítási rendszer és gyerekközpontúbb, de amit hiányolok az az, hogy eddig az udvarra nem is mentek ki és az egész napot az iskolában töltik.

Aztán ebéd és utána spuri vissza tanulni egészen 16 óra 20-ig. Aztán szintén következik a megszokott ütem, várakozás az utcán, aztán kinyitják a kaput és a szülők bemehetnek az udvarra.

Gyengébb elméjű szülők kedvéért felfestettek egy csíkot a szülőknek, hogy a tanárok jobban lássák a szülőket amikor hozzák ki a nebulókat.

Sorban hozzák őket, először az elsősök és senkit sem engednek el, amíg a tanár meg nem győződött arról, hogy a helyes emberrel megy el a kisokos. Aztán a másodikosok és így tovább.

Az iskolának két külön kapuja és bejárata van. Egy a kicsiknek 1-4 osztályig és az épület másik részében vannak a nagyobbak 5-8 osztályig.

Így gondolom sok problémát el tudnak kerülni és ezért nincs is nagy keveredés a gyerekátadáskor. Az egész tök szervezett és profin, hamar lezavarják, hiszen mindig az aktuális legfontosabb dologra koncentrál a tanár és csak utána jöhet a következő teendő, vagyis gyerek. Mert a legfontosabb itt a gyerek és ezt bizony lehet is érezni itt, mert sajnos Magyarban valahogy ezt nem éreztük, csak azt hogy aki nyal a tanítónéninek azzal elkezdenek kivételezni és a többire kevesebb szeretet jut.

Persze lehet, hogy nem így volt, de én ezt éreztem.

Amit a Beni nem ért, azt pedig úgy oldják meg, hogy a tanítónéni előveszi okostelefonját, amit ezek szerint nem csak hülyeségekre használnak és a neten megnézi, hogy hogyan van az a szó magyarul és megmutatja azt leírva neki. Kiejteni meg se próbálja, mivel azért még mindig több betűből áll az Magyar ABC, mint az Olasz.

Vannak itt is hiányosságok, de annyira elenyésző és semmitmondó dolgokban hibáznak szerintem, hogy nem érdemel említést sem. Különben is maga az érzés, hogy a gyerek jó helyen van és törődnek vele, annyira felemelő, hogy inkább csak a jó jut észbe ilyenkor.

Minden pillanatban érezzük azt a felemelő és kitüntetett figyelmet amit itt a gyerekek kapnak és most nem csak a suliról van szó, de ott a legerősebb a figyelem az biztos.

Fel sem merül valakiben, hogy kérjen tisztasági felszerelést, vagy wc-papírt, amit a szülőnek kellene bevinni a suliba. Valószínűleg azért, mert a befolyó pénzekből nagyobb rész jut be a suliba és a gyerekekre, mint máshol és hát nem utolsó sorban a tanárok is jól érzik magukat a munkahelyükön és szeretik amit csinálnak (lehet hogy többet keresnek, mint nálunk de nem is sajnálom tőlük sem).

Félreértés ne essék nincsenek illúzióim és tudom, hogy itt is eltűnik a pénz egy része, csak talán az igazán fontos dolgokon nem spórolnak annyit és jut oda is egy kicsit több, mint máshol.

Rengeteget tanulunk itt. Először azt tanultuk még decemberben, hogy hogyan közlekedjünk biciklivel itt Rómában. Egész könnyen megy, különösen mert a helyi telefonos gps akkor is működik ha épp nincs a telcsin net.

Csak sajnos van egy nagy hátránya is, márpedig hogy még egyszer meg kell tanulni az útvonalakat és a közlekedést busszal is.

Gyakorlatilag mindenütt özönlenek a Román nemzetiségű emberek a buszon, az utcákon, a munkahelyeken és boltokban.

Nagyjából minden ki van írva 3 nyelven az ilyen értesítő cetliken amik a kapukra van kitűzve: Angolul, Románul és Olaszul.

A Caritasos helyeket nem nagyon reklámozzák, de nincs is rá szükség, mert a kisebb közösségekben ezek szájról-szájra terjednek.

Keddenként járunk csomagért, valamint minden nap van egy másik hely ahol 13 órakor meleg ételt adnak, ez áll 2 adag főtt ételből és valamilyen pékárúból. Ezek a csomagok bőségesek és mivel nem feledjük, hogy hol is vagyunk, tehát egyértelmű, hogy mindenütt van tészta.

Tészta mindenütt, gyakorlatilag ezzel alszanak és kelnek, mindenhez tészta van még a tésaztához is tésztát esznek. Kicsit olyan Gombóc Artúros az egész: Van belőle lyukas és szögletes, kerek és táblás... .

Van egy amerikai apácák és papok által lakott ház is ahová bármikor becsengethetsz a hét minden napján 8-tól délután 5-ig és mindenkinek a fáradt vándoroknak és rászorulóknak, ahogyan ők mondják hoznak frissen készített szendvicset 2 darabot és egy kis frissen főzött kávét.

Mivel nem Románok, hanem Magyarok vagyunk ezért egy kicsit kivételeznek is velünk, ami az egyik helyen előny a másik helyen hátrány.

Természetesen azokon a helyeken hátrány ahová sok román nemzetiségű ember jár.

Viszont az ilyen helyeken az egyik megbánt minket akkor mindig 2-3 másik megoltalmaz minket.

Nem nagy bántásról van szó, hiszen nem tudnának minket bántani, csak az íratlan szabályok a maygarokra nem érvényesek,  pl.: ha sorbanállós helyről van szó akkor a nők és gyerekek előre állhatnak, de egyes románok a magyarokat, vagyis minket hátra küldenek és nem engednek a sorba beállni, csak mert magyarok vagyunk.

A sorban állás sem olyan mint Budapesten, hogy tömött sorok vannak, hiszen kb 1000 hely van itt Rómában ahol valamit oszatanak, ezért 15- 20 fő a maximum amivel találkoztunk eddig. A maradékot kiosztják és addig osztják az ételt ugyanazoknak amíg el nem fogy.

A meleg ételes helyen például egy csomag, ami kis nejlonszatyrot jelent, kap mindenki amiben van egy műanyag evőeszköz és 2-3 aluminium tálka. Az egyikben valamilyen húsos étel a másikban húsnélküli, mivel sok a muszlim is errefelé és ők nem esznek húst. Adnak hozzá csomagolt kenyeret, vagy zsemlét, vagy egy kis almás pite szerűséget.

Ahová mi járunk ott eddig a legtöbben 21-en voltak és mindig 40 db előre elkészített csomagot hoznak ki. A sor eleje aztán beáll újra a végére és újraosztás van és ez addig folytatódik amíg el nem fogy az étel. Van hal rizzsel és tésztával, meg krumplival. Valamint pizzás csigátol kezdve a különböző spagetti féleségekig és a nagy kedvencünk a Lasagne.

Egyáltalán nem ciki ilyen helyekre járni, valamint nem kérdeznek semmit a ruhaosztós helyeken sem azon kívűl, hogy mire van szükséged. Van itt Levis farmertől az Umbro és Nike-n keresztül minden.

Eszméletlenül figyelnek egymásra az olaszok és hát ez nem is csoda, hiszen rengetegszer meg kellett nekik is húzni a nadrágszíjat. A gyerekek pedig valamilyen különös védettséget kapnak minden helyen és a családosok.

Ez nekünk furcs, hiszen mindig azt hallottuk Magyarországon, hogy a gyerekeseknek milyen jó és ez sok helyen így is volt, de az olaszokhoz képest azért szégyenkezés nélkül le merem ide írni, hogy a béka feneke alatt se vagyunk.

Eddig furcsállottam, hogy nem lehet látni olyan csöveseket és hajléktalanokat, mint Magyarországon, de ezek után már nem furcsa, hiszen kapnak szépen mosott ruhát, amik azért ki vannak olyan szinten válogatva, hogy otthon a legjobb cuccok közé tartoznak még a boltban is.

Egymásnak adják az olaszok is a kinőtt cuccokat és mindig mindenki felhívja a másik figyelmét, hogy ha nem jó, vagy nem kell neki, akkor nehogy kidobja, hanem vagy vigye be egy Caritasos helyre, ami minden templomban van (Rómában 1800-nál több templom van), vagy egy ruhagyűjtő konténerbe rakja bele.

Szóval itt soha nem hagynak magadra és nem érzed úgy hogy az út szélén egyedül kell megbírkóznod a problémáiddal.

Gyakorlatilag itt amit keresel az tényleg a saját magad és a családod fejlődésére és gyarapodására fordíthatod és mégis minden működik a maga módján.

Itt megtanultuk azt is, hogy amit Magyarországon mindig mondanak, hogy ne segítsünk a rászorúlókon sokat, mert akkor megszokják, hogy nem kell dolgozni, ez nem igaz, mert aki itt is akaraz jár munkát keresni, csak éppen nem megy el sok ideje arra, hogy félórákat sorba álljon kajáért a Blahán és mondjuk nem szégyenli azt ha a gyerekének nincs szép ruhája, mert ezeken a helyeken kap bőven. Mindez csak az egymásra való jobb odafigyelésnek köszönhetően létezik és azon már meg sem lepődünk ha a kukák mellé szépen becsomagolva gyerekjátékot raknak ki, mert azt szeretnék, hogy egy gyerek kapja meg azt és gondolnak még arra is, ha jön az eső akkor legalább ne ázzon meg nagyon.

Azt hittük, hogy a suliba való beíratás is valami borzalmas procedúra lesz, de aztán ez is ment mint a karikacsapás és még többet tudtunk tanulni, különösen a Beni, aki immár sikerrel jár a 2 B osztályba, de erről majd legközelebb írok, hátha ez is érdekel valakit.

Szóval 4 napra átmenetileg szállást kaptunk románok által lakott házban aztán mennünk kellett, mert a rokonság jött a helyünkbe Romániából és átadtuk nekik a helyünket.

Az idő elég jó lett de amikor elkezd esni akkor az istennek sem akarja abbahagyni.

Szóval találtunk egy helyet ahol gyakorlatilag 2 hajléktalan román ember lakik egy általuk felépített házikóban. Mivel eléggé vallásosak ezért mi is ezen az önkormányzati tertületen vertünk sátrat egy romos ház mögött, hogy ne lássák az útról és így egy csomó kellemetlenséget megspórolunk.

Szóval ők okítottak minket, hogy hogyan maradjunk életben és hogy mi hol van itt ebben a nagyvárosban, ami azért még mindig nagyobb, mint Budapest.

Itt nálunk nincs olyan hogy az út szélén hagynak, olyan szinten kifejlődött a segélyezési rendszer, hogy azt néha nem is hiszem el.

Vannak Caritas helyek ahol meleg ételt kapsz, van ahol élelmiszercsomagot kaphatsz és van ahol ruhákat osztanak ingyen.

Semmit nem kérnek és a legtöbb helyen ruhát osztanak. 

Ezeken a helyeken ruhát osztanak amire szükséged van és kéred, valamint elfogadod amit adnak. Ami nem kell nekik azt kidobják, mert helyhiány vagy szakadáshiba miatt...tök mindegy.

Szóval a kuka mellett köt ki az ilyen nagy bálákban, aztán jön egy nagy autó mindig és bedobják másnap reggel. Egy ilyen autónál hallottam, hogy magyarul beszélnek a pakoló emberek és kiderült, hogy viszik az ilyen ingyen mentett árut és Magyarországra viszik turikba eladni...no comment...

Szóval innen most felöltöztünk és a gyerekek még játékot is kapnak a Caritasban, aztán járunk a kajaosztó helyre, ahol csomagot kapunk. Általában ezekben a csomagokban rengeteg tészta van és paradicsomkonzerv, aztán néha cappucino instant, valamint bab és egyéb konzervek, de volt hogy kuglóf és egyéb finomság is akadt benne. Nagyjábol 3-5 kiló között van egy ilyen csomag. Ezekkel mindenki tele van a románok közül. Azért írom így, mert Rómában három náció található meg és ez a mérvadó. Olasz és Román, valamint emellett jelentős Bangladesi és Marokkói.

A románok járnak általában a Caritas helyekre és mivel ezek az emberek nagy többsége szigorúan valamilyen vallást gyakorol ezért segítenek egymáson.

A gyerek itt nem veszhet el és ezért a cím:"Per bambini" - vagyis "gyerekeken".

Mert hoznak valamit mindig, különös figyelmet szentelnek a családnak és azon belül is a gyerekeknek, ami azért rendkívül szimpatikus nekünk, mivel mi is pont ezért keltünk útra, hogy nekik jobb legyen. Felégettünk magunk mögött sok mindent és rengeteg dologról lemondtunk, csak hogy ők nyelveket tanuljanak és egy jobb jövőképet kapjanak, valamint azt már megmutattuk nekik, hogy minden lehetséges amit el akarsz érni, csak tenni kell érte.

Most pedig azt tanuljuk meg és mutatjuk nekik mi is minden nap, hogy hogyan kell segíteni egymáson és a rászorulókon.

Ha valaki főz valami finomat a nádasban, akkor azt megosztja másokkal. Így voltunk mi is meghívva egy csomó helyre kajálni és amikor jött a fagy szállást kaptunk meleg házban.

terjed a hírünk, mert egyre többen hallanak rólunk, azaz a családról akik biciklivel elindultak ide, hogy új életet kezdjenek és megismerjék az itteni világot.

Szóval "per bambini" jönnek az emberek, mert tudják sokan hogy hol lakunk és jönnek mind és hoznak valamit.

Van hogy több napig nem is kell venni semmit, mert mindenki kaját hoz nekünk.

Bejönnek a nádasba és hoznak mindenfélét. 

Különös világba csöppentünk és nem bánjuk, hiszen az emberiség egy másik oldalát tanuljuk itt meg és éljük meg minden nap - az együttérzés és segítés egymáson érzését.

Az út szélén posztoló kurva is eljött már hozzánk és adott egy csomagot, majd hozzátette, hogy "per bambini".

Volt hogy a buszon mentünk reggel és vittük Benit a suliba, majd meglátta az egyik kurva, hogy nincs kesztyű a kis Hannán, majd mekérdezte, hogy nem fázik-e.

Mondtuk, hogy nincs kesztyűje, mert a Caritasban nem volt épp kesztyű és hirtelen jött a reggeli hideg. Másnap reggel megjelent nálunk ez a "hölgy " és mint kiderült elment egy boltba vett egy kesztyűt és elhozta a Hannának.

Szóval ez a része ilyen mifelénk és ezen itt nem is kell csodálkozni, mert ez itt normális.

Ha főzöl egy tál ételt és a közeledben van valaki, akinek nem jut főtt kaja, akkor a felét, vagy egy tányérnyit adsz neki, amit nem szégyenlenek elfogadni, és viszont is ugyanígy van ez.

És a világ működik így is.

A képet egy Caritasnál készítettem, ahová bárki mehet az utcáról hiszen nekik építettek ki külön konnektorokat, hogy a telefonjukat feltöltsék, hogy elérhetőek legyenek.

Ennél a Caritasnál így segítenek a hajléktalanokon, hogy töltési lehetőséget biztosítanak nekik.

Legközelebb megmutatom, hogy hogyan szereztük meg az alapokat, vagyis hogyan indulj el Rómában, hogy ne nézzenek teljesen hülyének. Szerezd meg a kódodat, amivel orvoshoz mehetsz, mert baj bármikor érhet bárkit. Az EU-s taj kártyádat itt kidobhatod a kukába , mert szinte semmit sem ér. Szóval: folyt köv...

Azért a sok szépség mellett meg kell említeni itt egy nem is kis apróságot, amit azért kifelejtenek a turistakönyvekből.

A szemetet az út szélén.

Amikor átjöttünk Szlovéniából akkor még nem is volt annyira zavaró, de ahogy egyre délebre megy az ember az út mellett egyre több a szemét.

Ahogy körülnéz az ember fantasztikus látvány tárul a szeme elé: a hegyek ,a kis folyók, a sziklás hegyormok és minden még a gazdálkodások is lenyűgöző, ahogy mennek a traktorok.

De amint lenézel a lábad elé ott bizony rengeteg a szemét és ezalatt nem az eldobott szemetet értem, hanem a mennyiségileg szemétlerakóként működő út szélét.

Mindenütt és apró kihagyások nélkül már velence előtt is csak úgy hömpölyög a sok szemét.

Undorító látvány néha már öklendeztem a látványtól.

Büdös ugyan nincs, de mivel úgy tűnik itt még a vécére is kocsival mennek ezért egyszerű, ha kidobják a szemetet az ablakon és passz.

A kettősség megvan, mivel otthon mindenki szelektíven gyűjti otthon a szemetet, de alapvetően nekem legalábbis úgy tűnik, hogy az olaszok eléggé hanyag emberek. Nem gondolnak bele és csak úgy eldobnak és kidobnak mindent ami számukra felesleges.

Nem is csoda hát, hogy találkoztunk Róma mellett cigány kolóniákkal, amik azért amennyire koszos és rendezetlen helynek tűnt, annyira nem volt feltűnő a sok szemét mellett.

Gyakorlatilag ezek az emberek, akik elmondás alapján horvát, szlovén és román cigányokból állnak tökéletesen fenntartható életet tudnak élni, hiszen a kidobott szemét között értékek is meglapulnak.

Mi is találtunk már teljesen új dobozban Adidas cipőt és Nike-t, valamint aprópénzeket mindig lehet találni a piros lámpák környékén.

Itt nem csak egyszerű szemétlerakók vannak, mivel a szemét nem kupacokban van, hanem folyamatosan iszonyatos mennyiségben van.

Még azt mondom, hogy segítenek is az olaszoknak a szegények, akik kiszedik és kiválogatják a szemetet, hiszen két kidobott mosógépből ők összeraknak egyet és így legalább a fele eltűnik a sok piszoknak.

Azt hinné az ember, hogy ez csak a nagyvárosok környékére érvényes, de nem.

Mindenütt különösen a hegyekben a szerpentin utak mentén ahol annyira nem is lehet összeszedni a szemetet, mert elütik az embert a kocsik.

A saját magukról kialakult képük érdekli az olaszokat, tehát hogy tiszták és higiénikusak legyenek, valamint drága cuccokban járni, meg a kutyának és macskának is meg legyen adva minden.Kutyát is mivel mindig ugyanoda járnak sétáltatni, ezért majdnem mindig össze is szedik a piszkukat maguk után, csak éppen mindenhol másutt eldobálnak mindent és ahogy mi észrevettük ez nem is zavarja őket, hiszen majd eltakarítja az utcaseprő és a hulladékkezelési vállalatok.

Csütörtök környékén azért előkerülnek a bringák és hihetetlen mennyiségben ömlik ki a bringástársadalom az utcákra és a kisebb utakra.

De ők is legalább is akik ilyen kisebb kulacsokat és energizáló italokat isznak azok is menet közben eldobálják az üres flakonokat.

Valami sose stimmel, mert vagy van kajánk , de szálláshely kereséssel van probléma, vagy éppen fordítva.

Egyvalami azonban feltűnően más, mint Magyarországon: az emberek sokkal nyitottabbak a külföldiekkel, mint nálunk. Ha nem érdekli az amit mondassz azt elmondják neked, de semmiképpen sem a hátad mögött teszik ezt, hanem bele a szemedbe. 

Viszont a kedvességük és figyelmességük, főleg a gyerekekkel szemben felülmúlja a vártakat.

Volt olyan, hogy beköszöntek a sátorba reggel 7-kor, majd mire kimentünk oda volt rakva nekünk több liter rostos dobozos ivólé és a gyerekeknek süti.

Kávéval mindenütt kínálnak, de most a segítségükkel is találkoztunk.

A nagyvárosoknál nem igazán segítenek az út szélén maradt embereknek, de a hegyek között azért elég sokan megkérdezik, hogy van-e valami probléma.

Most éppen az utifuti villája mondta azt, hogy ő most eltörik így 1700 km után és hát eléggé kilátástalannak tűnt utunk folytatása.

Kár pedig ez éppen Róma előtt 70 km-el történt. Megálltak többen főleg biciklisek és jött a Carabinieri is, hogy segítsen és megnézze mi történt.

Azonnal hívtak embereket, hogy segítsenek a törött utifutit levinni az útról és útba igazítottak minket, hogy merre kellene folytatni utunkat és főleg, hogyan.

A hegyek között elég nehéz bicikli szervízt találni, főleg mivel éppen vasárnap volt.

Szerencsére megbütyköltem a villát annyira, hogy sétálva tudtunk menni úgy 6 km-t és találtunk egy szuper horgászhelyet Attigliano mellett.Itt kihúztuk az éjszakát és másnap bementem a városba kajáért és körbeérdeklődni. 

Picur addig mosott és rendbeszedtük a holmijainkat, mert ilyenkor van egy kis szusszanásnyi időnk ilyesmire is.

Persze a siesta ideje alatt előkerült a pecabot is és ezért egész jól éreztük magunkat itt.

jöttek a pecások és kérdezgettek minket, hogy kik vagyunk és honnan, miegymás.

Elindultam az úton és láttam egy autóbontót az út szélén még előtte este, ezért gondoltam, hogy megmutatom neki a törött villát, amit azóta kiberheltem a helyéről.

Még az út kezdete előtt pont ezért döntöttem a hegesztéses illesztés helyett a csavaros mellett, mert ha valami eltörik azt nem tudom majd megcsinálni, de a csavartörést tudom pótolni, mivel a szerszámosban volt mindenből tartalék.

A bontós mondta, hogy merre menjek tovább és egy gumishoz irányított.

Nem tudtam, hogy mi van a gumisnál, de aztán kiderült, hogy ott bizony Luigi volt, mivel így hívták őkelmét.

Meglátta a törést és kikapta a kezemből szó nélkül abbahagyta az éppen akció közben lévő Renault-ot és Mazda-t, majd eltűnt.

Előkerült és gázpalackkal és egy AVI hegesztővel tűnt vissza.

Mielőtt bármit szólhattam volna, már hegsztett is és 2 perc múlva kész is volt a villa.

Kis csiszolás a gépen, hegesztés, majd hűtés óvatosan.

el sem mondtam neki, hogy ki vagyok és hogy merre tartok.

Kikapta és szó nélkül megcsinálta.

Köpni nyelni se tudtam, csak a fejem fájt, mivel mi van ha sokba kerül és nincs nálam pénz.

Szerencsémre nem engedte, hogy fizessek semmit és jó utat kívánt, majd megveregette a hátamat és ekkor kicsit elsztoriztunk, majd elválltunk.

Hát így esett, hogy a villa meg lett hegesztve és így folytathattuk utunkat tovább.

De előbb egy kicsit még pecázgattunk a fiammal és pihentünk egy kicsit a kiwi ültetvények tövében...úgy 2 nap 2 éjszakát.

Kipihenve és újra feltöltődve indultunk egy olyan környéken ahol úgy láttam, hogy tele van olyan városokkal a környék, amiket hegytetőre építettek és már a völgyből is lehengerlő volt a látványuk.

Mindenfelé amerre járunk vannak napelemek. Eleinte északon csak a tetőkön, de főleg Ravennától délre már komplett napelem-erőművek és kisebb gazdaságtóak.

Feltűnően minden cseppnyi helyet kihasználnak a gazdálkodásra és minden lehetséges helyen a kisebb városokban is házaknál van háztáji, legalább egy-két csirke.

Kerítés a legtöbb helyen nincs, viszont borzalmasan sok lett a szemét az utak mentén ahogy haladunk délnek.

Valahogyan olyan a helyzet gazdálkodás terén, mint amilyen Magyarországon volt 20 évvel ezelőtt és az energiahatékonyság terén pedig bőven próbálják kihasználni a természetes energiákat.

Van olyan hely ahol végignéztem a hegyoldalon és legalább öt helyen is kisebb napelem-erdőt láttam a csupasz helyeken.

Ezen kívűl feltűnően sok házon találhatóak például napkollektorok és elemek egyaránt, nem úgy, mint nálunk, hogy jó ha egy házon van városonként ilyen.

Ahogy én látom, úgy kb. 3-4 házanként van napelem, de amelyiken van ott sem 1-2, hanem tízesével sorakoznak.

Persze erre lehet mondani, hogy itt megéri, mert sokkal több a napos órák száma, meg a földrajzi fekvés is kedvezőbb, de nálunk meg a szélhelyzet erősebb sok helyen és mégis az utóbbi 8-10 évben teljesen leállt ezeknek a természetes energiáknak a kihasználása.

Még magánjelleggel sem gondolkodnak az emberek és inkább várják az újabb rezsicsökkentést, amit majd a kormányzat megold.

Az én napelemem is amit cipelek az utifutin az is 7000 ft-ba került és 7000 volt hozzá egy töltésvezérlő, ami szerintem nem nevezhető drágának és még egy akksit is plusszban tudna tölteni (de hát azt már inkább nem cipelem).

Szóval mindenki gazdálkodik, ki kicsiben , ki nagyban és mindenütt kihasználják a természet adta lehetőségeket és ez nekem nagyon tetszik.

Kicsit közlekedés terén meg olyan a helyzet, mint magyarban amikor még volt munkahely és a benzin sem volt ilyen drága. Mármint reggel és délután 5 körül indul a dugó, mivel itt mindenkinek a seggéhez nőtt a kocsi és csak jobbára hétvégén veszik elő a bringákat. Akkor viszont tömegével elszabadul a pokol az utakon és elözönlik egyes helyeken a biciklik a kisebb és nagyobb utakat is.