Nem csak szép és jó az élet.
Azért keltünk útra, hogy mindenért megküzdve eljussunk ide és ez sikerült is.
Persze a fotókon nem fog látszani, hogy mennyire nehéz volt az Alpokban 20%-os lejtőn feltolni a bringákat utánfutóstul, de ez nem is érdekel minket.
Csak azt szeretnénk, hogy békén hagyjanak minket és hagyják, hogy éljük az életünket, mint hajléktalan itt és aztán ahogy lassacskán összeszedtünk egy kis pénzt, vásárolni egy ingatlant és menni tovább.
De az úton szeretnénk mindenből tanulni lassacskán és magunkba szívni mindent amit csak lehet. Így napról napra egyre többek lehetünk.
Nyílvánvaló hogy így 40 évesen már nagy dolgokat nem fogok tudni elkezdeni, de talán jó alapokat teremteni a gyerekeknek még sikerülhet egy jobb élet reményében.
Elválasztani őket egy hazug világtól, akár csak egy időre is nagy feladat, de nem lehetetlen.
Budapesten a parkolós cégnél ahol dolgoztam a végén már sportot űztek a kisfőnökök abból, hogy ki melyik parkolóőrként dolgozó hölgyet keféli meg, és persze amelyik nem hagyta magát annak bizony elkezdett csökkenni a fizetése.
Nem tartom jó munkahelynek az olyan helyeket ahol ilyen dolgok folynak rendszeresen.
Amikor egy főnök elvárja az alkalmazottaktól, hogy üzletszerűen kezdjél hazudni és talán majd megsimogatja a buksidat is.
Először csak jelentéktelen hazugságokkal kezdődik az egész, de a végén már nincs megállás azt hisszük és már észre sem vesszük, hogy dől belőlünk a hazugság.
Hazug és jelentéktelen lett az a munkahely is, bár a főnökre meg azt mondják, hogy jó ember és megértő, de sajnos Benedek úr még azt sem fogja fel, hogy ott verik át az ő fejét is a saját kisfőnökei ahol tehetik.
Egyértelmű a recept: miért ne hazudnának nekem is azok, akik folyamatosan hazudnak az érdekemben, mivel a dolog kétirányúvá válhat nagyon könnyen.
Aztán ott van a Siket is aki azt csinál amit akar, hiszen ő intéz mindent, vagyis semmit.
A munkájához olyan szinten sem ért mint a legmocskosabb parkolóőr aki ott dolgozik.
Az sem érdekli, hogy ha valaki megdöglik az utcán munka közben, csak olyankor mikor baj van kint akkor is csak a saját seggét próbálja menteni. Az is hazugság amit kérdez, lehet hogy még a neve sem igazi, azt is csak hazudta.
A tűző napon, a szakadó esőben, amikor éppen megkergetnek az utcán a megbüntetett kliensek, akkor akire kellene hogy számíts, azok behúzzák a fülüket-farkukat, hogy még ott sincsenek.
Vagy a másik nagyszerű idióta, amikor a másiknak valami nagy problémája van, akkor csak annyit tud mondani, hogy: "mindenki azt kapja amit megérdemel..."
Igen egyszerűbb így viselkedni kefélni fennt az irodában egy kolleginával, amíg otthon melegíti valaki a kaját és a gyerek várja, hogy segíts neki a leckében.
Nos ezeket az én gyerekeim ne tanulják el. Persze itt is hazudnak és ezek a dolgok itt is léteznek, de azzal hogy Beni és Hanna nem beszélt olaszul egy ideig fellélegezhettünk és a jó dolgokra, tanításra és fontos dolgokra tudtunk figyelni.
Iszonyatosan sok a prosti (olaszul puttana) az utak szélén, micsak "putiknak" hívjuk őket és persze megkérdezik tőlünk, hogy kik ők és mit csinálnak, ezért mi finoman elmagyarázzuk nekik (persze csak nagyvonalakban).
Sokszor emlegetjük a lakást Budapesten amiben tulajdonosok vagyunk és mégsem használhatjuk, mert kidobtak minket és ezért nem keseredtünk el hanem felemelt fejjel inkább a gyerekek jövőjét a szemünk előtt tartva cselekedtünk.
Azokat a szerencsétlen férgeket, meg öröm volt megismerni, mert legalább negatív példaként a gyerekeknek elmondhatjuk, hogy vannak ilyen emberek is.
Hétfőtől-péntekig olasz tanulás van és hétvégén pedig gyakorlás, hibajavítás és angolozás alapszinten persze, mert most inkább az olasz a fontos, bár most már egyre többet értenek meg és már kezd megjönni a bátorságuk ahhoz, hogy használják is immel-ámmal.
Látjuk a fejlődést és egyértelmű volt, hogy jönni kell valami rossznak is, ezért a barakkunknál, megjelentek az irogatós bácsik.
Azért írom így, mert nem egyértelmű hogy rendőrök, mivel se egyenruhájuk nincs, hivatalos iratot nem mutattak, és ha kérünk tolmácsot, mivel nem értjük amit mondanak, akkor hárítanak és nem hívnak senkit sem.
Második alkalommal már írták ezt a kis papírfecnit, amit szintén mi adtunk nekik egy csomagolópapírból letépve (gondolom egy rendőrnek legalább papírja lett volna).
Felírtuk a rendszámokat a kocsiknak amivel jöttek és majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Giovanni elpakolt a barakkból innen mellőlünk, de ő is várja hogy mi lesz és itt van nappal, amikor jöhetnek.
De valójában már csak egyedül vagyunk itt, ugyanúgy ahogy Pesten is már megszoktuk.
Ha jönnek és elzavarnak itt legalább van hova menni és van miből építkezni és van kaja, a gyerekek pedig ugyanúgy járhatnak majd iskolába mint eddig.
Most kivárunk és vettünk egy telefont picúrnak is, hogy ha egyedül van akkor felhívhasson engem, mert eddig csak nekem volt.
Sokan mondták már, hogy volt ilyen nekik is és utána mikor látják, hogy nincs velük baj akkor békén hagyják őket.
Persze az egész fordítva is elsülhet, de akkor sem fogunk kétségbe esni, mivel itt már ismerjük a dolgokat annyira, hogy a suli végéig kihúzzuk akár fél lábon is, aztán meg nyomás nyaralni.
A tenger sincs messze, de elhatároztuk, hogy meglátogatunk egy-két régi ismerőst itt akivel már sok éve nem találkoztunk. Aztán meg tervbe van véve Szicília is persze szigorúan biciklivel és ne feledjük a "ferde tornyot sem", mert nekünk azt ugye látnunk kell.
nem elég az útikönyvekből és a tévéből. Én látni akarom, meg akarom érinteni.
Ahogy az olaaszokról sem csak hallani akartam egész életemben és lám ma már reggelente igazi olasz főzött kávét iszom és eszem mindent amit nem csak a pizzeriában kapható.
Beszélgetek velük az utcán és mára már egyre többen rám köszönnek itt is.
Elhatároztuk, hogy ha minden jól megy akkor Hanna itt jár suliba és az első osztály után megyünk végleg tovább innen, hiszen még annyi mindent meg szeretnénk nekik mutatni és tanítani.
Mindenesetre már az is bőven jó, hogy látják, hogyan működnek azok a dolgok, amik segítenek az embereken akik bajba kerülnek, hiszen ők később remélem majd ugyanígy tesznek ha találkoznak valakivel aki rászoruló.
Az egész utunkat és most az életünket is a jó isten irányítja és a szerencsére vagyunk utalva, de most elkezdtek a történések pörögni körülöttünk, ami az itteni életünket jobbá teszi, hiszen találkoztunk egy igazi magyar grófnővel itt Rómában, aki büszke rá, hogy az ősei Zrínyi család tagjai voltak és rá most már mindenben számíthatunk.
De erről majd később írok...
