Rengeteget tanulunk itt. Először azt tanultuk még decemberben, hogy hogyan közlekedjünk biciklivel itt Rómában. Egész könnyen megy, különösen mert a helyi telefonos gps akkor is működik ha épp nincs a telcsin net.
Csak sajnos van egy nagy hátránya is, márpedig hogy még egyszer meg kell tanulni az útvonalakat és a közlekedést busszal is.
Gyakorlatilag mindenütt özönlenek a Román nemzetiségű emberek a buszon, az utcákon, a munkahelyeken és boltokban.
Nagyjából minden ki van írva 3 nyelven az ilyen értesítő cetliken amik a kapukra van kitűzve: Angolul, Románul és Olaszul.
A Caritasos helyeket nem nagyon reklámozzák, de nincs is rá szükség, mert a kisebb közösségekben ezek szájról-szájra terjednek.
Keddenként járunk csomagért, valamint minden nap van egy másik hely ahol 13 órakor meleg ételt adnak, ez áll 2 adag főtt ételből és valamilyen pékárúból. Ezek a csomagok bőségesek és mivel nem feledjük, hogy hol is vagyunk, tehát egyértelmű, hogy mindenütt van tészta.
Tészta mindenütt, gyakorlatilag ezzel alszanak és kelnek, mindenhez tészta van még a tésaztához is tésztát esznek. Kicsit olyan Gombóc Artúros az egész: Van belőle lyukas és szögletes, kerek és táblás... .
Van egy amerikai apácák és papok által lakott ház is ahová bármikor becsengethetsz a hét minden napján 8-tól délután 5-ig és mindenkinek a fáradt vándoroknak és rászorulóknak, ahogyan ők mondják hoznak frissen készített szendvicset 2 darabot és egy kis frissen főzött kávét.
Mivel nem Románok, hanem Magyarok vagyunk ezért egy kicsit kivételeznek is velünk, ami az egyik helyen előny a másik helyen hátrány.
Természetesen azokon a helyeken hátrány ahová sok román nemzetiségű ember jár.
Viszont az ilyen helyeken az egyik megbánt minket akkor mindig 2-3 másik megoltalmaz minket.
Nem nagy bántásról van szó, hiszen nem tudnának minket bántani, csak az íratlan szabályok a maygarokra nem érvényesek, pl.: ha sorbanállós helyről van szó akkor a nők és gyerekek előre állhatnak, de egyes románok a magyarokat, vagyis minket hátra küldenek és nem engednek a sorba beállni, csak mert magyarok vagyunk.
A sorban állás sem olyan mint Budapesten, hogy tömött sorok vannak, hiszen kb 1000 hely van itt Rómában ahol valamit oszatanak, ezért 15- 20 fő a maximum amivel találkoztunk eddig. A maradékot kiosztják és addig osztják az ételt ugyanazoknak amíg el nem fogy.
A meleg ételes helyen például egy csomag, ami kis nejlonszatyrot jelent, kap mindenki amiben van egy műanyag evőeszköz és 2-3 aluminium tálka. Az egyikben valamilyen húsos étel a másikban húsnélküli, mivel sok a muszlim is errefelé és ők nem esznek húst. Adnak hozzá csomagolt kenyeret, vagy zsemlét, vagy egy kis almás pite szerűséget.
Ahová mi járunk ott eddig a legtöbben 21-en voltak és mindig 40 db előre elkészített csomagot hoznak ki. A sor eleje aztán beáll újra a végére és újraosztás van és ez addig folytatódik amíg el nem fogy az étel. Van hal rizzsel és tésztával, meg krumplival. Valamint pizzás csigátol kezdve a különböző spagetti féleségekig és a nagy kedvencünk a Lasagne.
Egyáltalán nem ciki ilyen helyekre járni, valamint nem kérdeznek semmit a ruhaosztós helyeken sem azon kívűl, hogy mire van szükséged. Van itt Levis farmertől az Umbro és Nike-n keresztül minden.
Eszméletlenül figyelnek egymásra az olaszok és hát ez nem is csoda, hiszen rengetegszer meg kellett nekik is húzni a nadrágszíjat. A gyerekek pedig valamilyen különös védettséget kapnak minden helyen és a családosok.
Ez nekünk furcs, hiszen mindig azt hallottuk Magyarországon, hogy a gyerekeseknek milyen jó és ez sok helyen így is volt, de az olaszokhoz képest azért szégyenkezés nélkül le merem ide írni, hogy a béka feneke alatt se vagyunk.
Eddig furcsállottam, hogy nem lehet látni olyan csöveseket és hajléktalanokat, mint Magyarországon, de ezek után már nem furcsa, hiszen kapnak szépen mosott ruhát, amik azért ki vannak olyan szinten válogatva, hogy otthon a legjobb cuccok közé tartoznak még a boltban is.
Egymásnak adják az olaszok is a kinőtt cuccokat és mindig mindenki felhívja a másik figyelmét, hogy ha nem jó, vagy nem kell neki, akkor nehogy kidobja, hanem vagy vigye be egy Caritasos helyre, ami minden templomban van (Rómában 1800-nál több templom van), vagy egy ruhagyűjtő konténerbe rakja bele.
Szóval itt soha nem hagynak magadra és nem érzed úgy hogy az út szélén egyedül kell megbírkóznod a problémáiddal.
Gyakorlatilag itt amit keresel az tényleg a saját magad és a családod fejlődésére és gyarapodására fordíthatod és mégis minden működik a maga módján.
Itt megtanultuk azt is, hogy amit Magyarországon mindig mondanak, hogy ne segítsünk a rászorúlókon sokat, mert akkor megszokják, hogy nem kell dolgozni, ez nem igaz, mert aki itt is akaraz jár munkát keresni, csak éppen nem megy el sok ideje arra, hogy félórákat sorba álljon kajáért a Blahán és mondjuk nem szégyenli azt ha a gyerekének nincs szép ruhája, mert ezeken a helyeken kap bőven. Mindez csak az egymásra való jobb odafigyelésnek köszönhetően létezik és azon már meg sem lepődünk ha a kukák mellé szépen becsomagolva gyerekjátékot raknak ki, mert azt szeretnék, hogy egy gyerek kapja meg azt és gondolnak még arra is, ha jön az eső akkor legalább ne ázzon meg nagyon.
Azt hittük, hogy a suliba való beíratás is valami borzalmas procedúra lesz, de aztán ez is ment mint a karikacsapás és még többet tudtunk tanulni, különösen a Beni, aki immár sikerrel jár a 2 B osztályba, de erről majd legközelebb írok, hátha ez is érdekel valakit.
