"Magyar vagyok." - Ezt szoktam mondani, ha nem értek valamit amit mondanak nekem, mert úgy hadarnak, vagy nem éppen egy olasz szól hozzám és töri a nyelvet olyan szinten, hogy az már felismerhetetlen.
Volt már, hogy az egyik román rámszólt, hogy ne mondjam azt hogy honnan jöttem, csak egyszerűen külföldi vagyok (stranieri). Mivel nem szeretik itt a románokat, mármint az olaszok, ezért megértem, hogy ők nem hangoztatják, de én büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok.
Az már egy másik dolog, hogy magára az országra éspolitikusaira nem vagyok büszke, de az meg más lapra tartozik. Vannak helyek ahol a sor végére küldenek, mert magyar vagyok.
Az iskolánál ahová járnak a gyerekek, ott nem engednek ki minket a kapun ahol az iskolabuszok állnak, csak a másik kapun és így körbe kell menni, ami miatt rendszeresen lekéssük a buszt amivel hazamennénk. Így csak félóra várakozás után megyünk most már rendszeresen haza, a következő busszal. Mondanom se kell, hogy addig nem volt probléma kimenni a kapun, amíg a román iskolabuszos hölgy meg nem tudta, hogy mi magyarok vagyunk.
Ezek buta, gyerekes dolgok és mi arra tanítjuk a gyerekeket, hogy nem baj ha a sor végére küldenek, mert úgy is megkapjuk a csomagunkat, csak kb.fél perccel később. Most már a kajaosztós helyen amióta ezt megtudták kijön az osztós bácsi és megnézi, hogy ott vagyunk-e.
És ha ott vagyunk akkor nem kezdi el az osztást csak miután mi megkaptuk a csomagunkat, aztán jöhetnek a többiek.
Errefelé a románok rengetegen vannak, ezért ők úgy mondják, hogy nem lehet velük szórakozni, mert ők erősek, és ez így igaz is.
Az észt errefelé sem lehet megvenni, azért bizony meg kell dolgozni, hát még a kultúrált viselkedést és együttérzést.
Kicsit olyan ez, mint amikor valaki a Párizsi terrortámadásra, azt mondja, hogy Trianon miatt megérdemelték a franciák amit kaptak, meg egyéb hülyeségeket.
Az éhezés, szegénység, háború, nemzetiség, erőszak, terror és még sorolhatnám nem azok a dolgok amik mellett el kell menni, ki kell zárni és másra hárítani a probléma megoldását, legyen szó arabról, románról, magyarról, vagy éppen más emzetről. Ezek emberi dolgok.
Találkoztam itt olyan kettős állampolgárságú (én úgy hívom őket, hogy újmagyarok), akik csak azért váltották ki a Román mellé a Magyart, mert így jobb a munkahelyen.
Ők úgy csinálják, hogy amikor bemennek jelentkezni a munkára egy olasz munkahelyen akkor a magyar személyit adják oda, amikor meg valamilyen hivatalos ügyet intéznek, ahol esetleg van román ügyintéző akkor meg eldugják a magyar személyit és román személyivel mennek be.
Na bumm nagy okosság és biztosan gyorsabban el lehet így is intézni dolgokat, de amit én látok az egy kicsit más.
Sokan odajönnek már hozzánk és kérdezik, hogy mi ezt-meg ezt a dolgot hogy csináljuk, mert neki olyan nincs, vagy ezt-meg ezt nem tudta sehogyse elintézni. Na ekkor én megkérdezem, hogy mióta van itt és általában ezek az emberek 14-15 éve, vagy már több is itt élnek.
Mi még csak 1 éve múlt hogy ideértünk és biztos vagyok benne, hogy még egy év eltelik és annyit fogunk fejlődni és tanulni, hogy mi fogunk másoknak segíteni és egyre önállóbbakká válunk majd.
Szeretem az olyan embereket akik írnak nekem és úgy kezdik, hogy "remélem már jobban vagytok". Ilyenkor eszembe jut és a gyerekeknek is mindig tanítom, hogy ha tudod hogy valaki szorult helyzetben van akkor igenis menj oda és kérdezd meg hogy mire van szüksége.
Ne azt kérdezd meg, hogy "segíthetek-e", mert az látszik, hogy valakinek kell-e segítség, hanem, hogy mire van szüksége, de soha ne csinálják azt, hogy valakiről tudják, hogy rossz helyzetben van és megvárom amikor már valamennyire összeszedi magát, kínkeservesen, úgy hogy senki sem segített rajta. Aztán meg azt mondom neki, hogy "remélem már jobban vagytok". Puff az olyan szar dolog szerintem, nomeg benne van az is hogy tudtam ám hogy szarul vagytok, de inkább magammal foglalkoztam, mert nekem is meg volt a magam baja...stb...
Tudom, hogy sokan kiröhögtek a hátam mögött, hogy állandóan hazudozok, meg álmokat kergetek, főként arról hogy a családommal biciklivel elmegyünk Rómába és itt fogunk élni...stb...
Ezekkel én sohasem foglalkoztam komolyan és Beninek és Hannának is mindig mondom, hogy hinni kell abban amit csinálsz, mert anélkül csak egy olyan ember leszel aki csak azért dolgozik egész életében, hogy egyen aztán meg kiszarja...már boccs, de ez az igazság.
Jelenleg felkértek rá és ezért könyvet írok, aminek tudom, hogy sokan nem örülnek majd,de talán többen várják, hogy elolvassák, mit csináltunk eddig és mik a további tervek. Hogyan lehet megoldani problémákat és nem csak elmenni mellette.
Az egészben csak azt sajnálom, hogy nem mindig van időm, hogy mindenkinek egyből válaszoljak, legfőképpen Bélának Ausztráliában, valamint örülök, hogy olyan embereket is megismerhettem, mint Szasó aki oda mer menni emberekhez amikor szorult helyzetben vannak és nem csak elmegy a gond mellett, pedig biztos vagyok benne, hogy neki is vannak problémái, mint mindenki másnak.
Na mindegy, szóval egyik szemem sír a másik meg nevet.
MINDIG - SOHA.
Ez a két legfontosabb szó még mindig az életemben.
MINDIG emlékezni fogok, hogy honnan jöttem és SOHA nem adom fel.
