Velencétől pedig elindultunk délre Ravenna irányába és út közben rengeteg halászó kis csatornán mentünk át, de erről majd később még írok.
Szóval már korábban elhatároztam, hogy ha nem jutunk szálláshelyhez sehol sem, akkor majd megkérek egy házban élő emberkét, hogy felverhetjük-e a sátrunkat a háza közelében.
Így legalább kipróbáljuk majd a vendégszeretetét az olaszoknak.
e
Errefelé elég szépen gazdálkodnak mindenfelé, úgyhogy kukoricásoknál szoktunk találni helyet, de most olyan volt az út, hogy egyik városból ki a másikba be és így nem sok szabad terület mellett mentünk el. Ami meg volt azt meg lezárták sorompóval.
Rengeteg az útfelújítás és építési terület és ott meg pláne nem alszunk, mert még reggelre agyonnyom minket egy markoló.
Szóval gondoltuk, hogy letérünk a főútról és a mellékútnál kerresünk helyet magunknak.
Pár száz méterre találtunk egy üres telket egy gazzal bőven benőtt házzal és ez pont jó lett volna, csak a szemben lakókat megkérdezem.
Ahogymközelítettünk a házhoz láttunk egy hatalmas rákot, amint szép komótosan sétál a fűben és a gyerekek egyből rástartoltak.
A kisebb hangzavarra előjött egy úr a házból (így legalább nem kellett becsengetni) és őt megkérdeztem, hogy nem baj-e ha ott szemben felverjük a sátrunkat.
Ő pedig megmutatta, hogy inkább az ő kerítésük mellett szívesebben látna minket, csak vigyázzunk a mozgásérzékelős lámpára, hogy attól odább verjük fel a sátrat.
Leteepedtünk hát a kerítésétől 5 méterre és nyugodtan aludhattunk.
Reggel aztán Beniék állandóan rákokat keresgéltek a mellettünk csordogáló patakban és nem nagyon kellett keresgélni, mivel tele volt velük az egész.
Hármas négyes csapatokban a patak szélén poroszkáltak, vagy inkább szenvedték magukat felfelé árral szemben.
Reggeli és tisztálkodás után persze fogni kellett egy rákot és közelebbről megnézni, mivel ez egy kihagyhatatlan helyzet volt.
Pakolászás közben megérkezett a szomszéd házból egy néni, aki valószínüleg Angelo ( a ház tulaja) anyukája volt és dícsért minket, hogy milyen aranyosak a gyerekek és érdeklődött, hogy kérünk-e kávét vagy valamit az útra.
Mondtam, hogy nem kérünk, mivel mi is mindig főzünk reggel kávét kempinggázon, de azért kis vártatva megjelent egy tálcán két kávéval és két süteménnyel, hogy kedveskedjen.
Később hozott még a helyi palackozású ásványvízből is egy palackkal az útra és többször kijött még közben hogy a gyerekeket nézze.
Az már egyértelmű volt eddig is, hogy az olaszok rendkívül gyerekszerető emberek, de ilyen fogadtatásra nem számítottunk.
Aztán mondták Angeloék, hogy a vécét is használhatjuk a házban, valamint ott is felpakoltak minket még plussz ásványvízes palackokkal, így aztán kellemes élményekkel és telepakolva indultunk el utunkra tovább.
