Szóval megszálltunk a felüljáró tövében és gondoltuk, hogy majd másnap tovább indulunk, talán átjutunk Szlovéniába is és onnan már nyílegyenesen eljutunk Olaszba.
Ember tervez, Isten végez...
Másnap reggel eleredt az eső egész rendesen és délután 5 óráig esett.
Volt amikor szakadt és volt amikor csak csepergett, de a lényeg, hogy sem szárítani a cuccainkat, sem pedig pakolni nem tudtunk.
ezért amit gondoltam azt kiraktam a sátor elé és elkezdtem a küllőket pótolni a hátsó kerekemben, valamint kiszedni a kerékből a nyolcasokat, mert már elég durva volt, hogy beleér a vázba.
Délután 6 órakor befejeztem a szereléseket és pótoltam a napokban elszakadt hilti szalagokat is a konzolomon.
Az emberek kezdték felfedezni a rejtekhelyünket, mivel kutyát elég sokan sétáltattak arrafelé, de volt aki csak cigizni feljött amikor elállt az eső.
Csak remélni tudtuk, hogy másnap eláll az eső és tovább tudunk menni.
Harmadnap elállt délelőtt az eső és így folytattuk utunkat.
A környéken lakók már figyelőszolgálatot hirdettek miattunk, úgyhogy a vége eléggé neccesre sikerült.
Nem csoda, hiszen egy városban vertünk tábort.
Továbbra is felfelé vitt az utunk, bár most már nem volt annyira durva, hogy a gyerekeknek is be kellett vola segíteni.
Hamar kijutottunk a városból, de esélyünk sem volt, hogy az emelkedők csökkenjenek, vagy hogy lejtők jöjjenek.
Pár száz méter után mindig jött egy több kilóméteres emelkedő.
Térkép alapján és a domborzatot figyelembe véve, úgy döntöttem, hogy a Pasjaknál lévő határátkelőt választjuk, mert azután simábbnak tünt az út, mint a másikon.
No meg persze hamarabb is átérünk Szlovénián és elérjük végre Olaszországot.
A határátkelő felé egyre jobban emelkedett az út és elég lassan haladtunk. Itt már magyar autóval nem is találkoztunk, főleg olasz, szlovén és rengeteg az osztrák és német.
Gyakorlatilag egyszer találkoztunk egy magyar busszal még Rijeka előtt és tömve volt magyar nyugdíjasokkal.
Fiatal magyarokkal nem találkoztunk, csak a kempingben egyszer, ők szolnoki főiskolások voltak.
A már korábban említett módon elértük a határt sokkal hamarabb, mint azt gondoltuk volna, mivel a távolságok a térképen fel vannak tűntetve, de nem mérvadóak.
Egyik település beleér a másikba és így tovább.
A határ előtt egymást érik a pénzváltók, ahol maradék kúnánkat átváltottuk euróra, mert Szlovéniában már azt használják.
Soha nem gondoltam volna, de itt most a határátkelő egy hegygerincen van kialakítva és tök simán átmentünk.
Egy horvát autós érdeklődött, hogy honnan vagyunk és mikor meghallotta, hogy Budapestről, akkor kiszállt és adott egy banános csokit a gyerekeknek és gratulált.
Atjutottunk és innen már elég simán minimális emelkedők, de zömében lejtők következtek, úgyhogy sima haladás volt garantálva.
Szorított az idő, úgyhogy táborhelyet kerestünk, ami itt nem volt nehéz, hiszen 200 méterenként van egy kis rét ami fantasztikus lehetőséget ad nekünk.
Délután már esett az eső periódusokban és a szél is egyre intenzívebben fújt, a nap pedig alig sütött, annyi felhő volt az égen.
Reméltük, hogy másnap már szebb időben folytathatjuk utunkat Szlovéniában.
